MGY4 (3).jpg
20191214_162500.jpg

Örülök, hogy itt vagy

Szeretettel köszöntelek. dr. Mátyók Györgyi vagyok, Szentendre óvárosában, a Szamárhegyen található tűzzománc alkotó műhelyem és ékszer stúdióm. Életem során sok izgalmas szakmát tanultam, s a bankrendszer felsővezetői "székétől" mára az ötvös képzésig vezettek lépteim.

A tűzzománc művészetet 24 éve tanulom, folytatom. Alkotásaim az eleinte képi megjelenítésűek voltak, több önálló és közös kiállításom volt Debrecenben, Budapesten illetve Leányfalun egyaránt. Mesterem Szántó Sándor tűzzománc/festőművész illetve Ötvös Nagy Ferenc ötvösművészek. Mióta Ötvös Nagy Ferenc Tűzzománc Mesterkurzusára jártam érzéseimet elsősorban ékszereken keresztül szeretném átadni. Emellett az ötvös képzésen végzős hallgató vagyok. Ezzel a lépéssel ékszereim nemesfém változatainak elkészítése és forgalmazása hamarosan lehetővé válik. Számomra műhelyem igazi ékszer doboz, ahol elmélyült időszakokat tölthetek, illetve másokkal is szívesen megosztom az alkotás örömét alkotó műhelynapok keretében.

Bemutatom néhány kedves ékszeremet / képemet. Valamennyi darab egyedi tervezésű és kivitelezésű mind az alkotási folyamatnak, mind tervezési alapelveimnek köszönhetően, nincs még egy ugyanolyan egyikből sem. Előzetes kapcsolatfelvétel útján vásárolhatóak meg. Szentendrén tudsz velük megismerkedni, s kiválasztani a hozzád leginkább illőt. Keress meg, ha megszólítanak.

Kapcsolat: +36-30-488-7332  vagy studio@frangipani.hu